2016. március 17., csütörtök

Újra a fedélzeten!

Bocsánatot szeretnék kérni, hogy ilyen okáig nem írtam új bejegyzést, és remélem, hogy a sok új dologból és fejleményből nemsokára veletek is megoszthatok párat. A nyolcadik osztály nagyon nehéz, az iskolaválasztás szempontjából is, így kevés az időnk, hogy mással foglalkozzunk. A tananyag is egyre nehezebb, de megpróbáljuk minél barátságosabban és életszerűbben megtanulni ezt.
Az év vége felé szeretnék majd véleményt mondani a Vackorkuckós éveinkről, és remélem erre sort is fogok keríteni illetve hogy a beszámolóm elég bőkezűre fog sikerülni.
Kívánok mindenkinek szép Húsvétot, és szebb jövőt az Iskoláknak!

Szeretettel: Kincső és az egész Vackorkuckós csapat

2014. december 11., csütörtök

Luca-napi Fonó


A gyapjú világa I.

November 29-én elkezdődött gyapjús tanfolyamunk, melyet a Norvég Civil Támogatási Alap finanszíroz.
Az elmúlt hétvégén zajlott le a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület által szervezett A gyapjú világa című tanfolyam első alkalma. A gyapjú mélyebb megismerésében a Vajdasági Magyar Folklórközpont szakemberei segítették kicsi, de lelkes csapatunkat. Szombaton ezért Szabadkára utaztunk, ahol a VMF székházában először Szeles Gizella előadását hallhattuk a gyapjú tulajdonságairól, majd Raj Rozália mesélt édesapja egykori gyapjúfonó műhelyéről. 



Másnap egy még működő gyapjúfonó műhelyt látogattunk meg Topolyán. A tulajdonos, édesapja műhelyét vette át és folytatja mai napig ezt a kihalófélben lévő mesterséget. A mester nagy odaadással beszélt szakmájáról és édesapja örökségéről. Részletesen, lépésről-lépésre bemutatta a gyapjú, többnyire gépi feldolgozásának folyamatát: lazítás, kártolás, szálazás, fonás, cérnázás és motringolás. A műhelyben használt gépek egy része még a századelőről származik, de a fiatalabbak is 50-60 évesek. Mondhatni, tökéletesen működnek, karbantartásukat a mester végzi. Csak remélhetjük, hogy még sokáig fenn tudnak maradni az ehhez hasonló kicsi, emberléptékű műhelyek.










A délelőtt folyamán Ágoston Andrea topolyai szövő műhelyébe nyerhettünk még betekintést. Ez is kis csodavilág volt, ahol szebbnél szebb vászonszőtteseket és erdélyi festékeseket láthattunk.


Az ezen a hétvégén szerzett tudással és tapasztalattal várjuk a tanfolyam következő alkalmát, ami a nemezről fog szólni.

2014. november 26., szerda

A Fonó kitárta kapuit

Ebből az alkalomból vendégünk volt Szabó Ilona, aki elkápráztatott minket balladaszeretetével. Azóta valószínűleg jónéhányan ismét felfedeztük balladáink mélységét és szépségét. Mindegyiket fejből mondta, olyan átéléssel, hogy sokszor a sírás kerülgetett a tragikus események hallatán.
Ilona ezeket a balladákat annyira szereti, hogy gyapjúba foglalta őket, azaz megszőtte egy-egy jelentős pillanatukat.
A két kápolna-virág, Budai Ilona, Bíró Szép Anna, Fehér Anna, Barcsai (A megégetett hűtlen asszony), A szégyenbe esett lány mind ott függtek a Fonó falán...

















A balladák világából aztán sikerült visszatérnünk a munka világába: pörgött a rokka, szállt a szösz, a gombolyag gombolyodott és ügyes kezek szőtték a madzagot.

















Végül mindenki hazament és az eszközök árván maradtak. Ők már a következő Fonót várják...


2014. október 29., szerda


A novemberben induló gyapjús tanfolyamunkra várjuk az érdeklődők jelentkezését. Az első alkalomra november 21-ig lehet jelentkezni (kerekes.orsolya@gmail.com, 06-30/624 29 74).
A gyakorlatokkal egybekötött előadássorozatot a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozza.

2014. október 6., hétfő

http://www.festomuvesz.hu/krenaklajos/kepek/Romos%20tanya%2045x70%20olaj%20%20%20farost.JPG

RÁD van SZÜKSÉGÜNK, HA 
  •                                                      sok felesleges energiád van,
  • szeretnél segíteni,
  • érdekel az ökológia, az önfenntartás,
  • kíváncsi vagy egy alakuló közösségi házra,
  • szeretsz jó emberekkel együtt dolgozni…

VÁRUNK 2014. október 11-én és/vagy 18-án ÓPUSZTASZEREN egy-egy fergeteges BONTÓ PARTYRA! LESZ:
  • cserép, vályogtégla, beton (amit el kell bontani),
  • bográcsos (amit meg kell enni),
  • zene (amire gyorsabban megy a munka),
  • jó hangulat (amitől öröm a munka),
  • szállás (ha másnap is szeretnél dolgozni)!

Hozzál magaddal:
  • ügyeskezű barátot, hogy többen legyünk,
  • játszós ruhát, hogy teljesen átadhasd magadat a bontásnak,
  • étkészletet / bögrét, hogy legyen miből falatozni,
  • hálózsákot, derékaljat, ha itt akarsz aludni…

KÉRLEK JELENTKEZZ MIHAMARABB, HOGY LÁSSUK HÁNY EMBERRE SZÁMÍTHATUNK!!!! torokrisztina@gmail.com v. 06-30-402-0774

ELŐRE is KÖSZÖNETTEL a VACKOR KÖRNYEZET- és TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET nevében:

Nagyné Törő Krisztina és Kerekes Orsolya